A kampány finise sem az ígéretekről, sokkal inkább az érvekről kell, hogy szóljon. Három bizonyosan van ezek közül, amely kétséget sem hagy a választások napján a szavazóurnák elé járuló állampolgárokban.
Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtöki, több mint egyórás sajtótájékoztatóján prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről, majd leszögezte: ezen az úton kell végigmenni, nincs más választás.
„Félelem a nacionalistáktól Kelet-Európában” címmel megjelent kommentárban foglalkozott csütörtökön a küszöbönálló magyarországi választásokkal a német Handelsblatt.
Az európai gazdasági és pénzügyi helyzet, benne Magyarország helyzetével, lesz az egyik fő téma az EU pénzügyminisztereinek keddi értekezletén - írta a Les Échos című francia gazdasági lap vasárnap.
Nouriel Roubini az éves Ambrosetti konferencián leszögezte: az Egyesült Államok kifogyott a töltényekből, semmi nem akadályozhatja meg a kettős recessziót.
A Moody’s úgy látja, hogy a jövőben sem anyacégeiktől, sem külső finanszírozóiktól nem számíthatnak segítségére a veszteséggel küzdő pénzpiaci alapok, amelyek így sorra fognak elbukni.
A Google 8,5 millió dollárt fizet peren kívüli megegyezés keretében, hogy ezzel elkerülje a Buzz (Zümm) kapcsán a cég ellen tervezett személyiségi jogi pert.
A HTC komoly hódításra készül: az egyik vezető mobiltelefon-gyártó szeretne lenni az Egyesült Államokban, és ennek érdekében bátran kritizálja a rivális Apple-t.
A HTC komoly hódításra készül: az egyik vezető mobiltelefon-gyártó szeretne lenni az Egyesült Államokban, és ennek érdekében bátran kritizálja a rivális Apple-t.
A német kormány rövidesen 3,0 százalékra javítja a gazdasági növekedésre szóló hivatalos előrejelzését az eddigi 1,4 százalékos várakozásról - ezt írta a hét végén a Neue Osnabrücker Zeitung, a kormányfő környezetének meg nem nevezett tagjaira hivatkozva.